A Glass4ever Hungary Kft. törhetetlen poharak, bögrék, kancsók, kiöntők és ezek kiegészítőinek forgalmazásával foglalkozik. 2008-ban kerültem ki Dániába. 2009 márciusában találkoztam először a termékekkel. Dánia egész területén szinte csak ennek a cégnek a termékeivel szolgálják fel az italokat a szórakozó helyeken. Ennek hatására jött az ötlet 2010 tavaszán, hogy egy ilyen minőségű törhetetlen pohárnak Magyarországon is lenne piaca.
Négy hónapos piackutatás és sorozatos tárgyalások eredményeként 2010. szeptember 1-jével megalakult a Glass4ever Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Az ötelettel egy magánszemély rukkolt elő néhány éve a dániai Veile városában. Precíz mérnöki munkával megtervezte az Easy-shot névre hallgató termékcsaládot, majd komoly tőkemozgósítás után elkezdődhetett a gyártás.
Röviddel az első szériák piacra kerülése után egyértelművé vált a termék különleges vegyi összetételének és páratlan formatervezésének köszönhetően, nemcsak Nyugat-Európában, de még világi szinten is piacvezető helyre kerülhet.
Igény támadt a kollekció minél gyorsabb bővítésére, a termelés meggyorsítására. E két piaci tényezőt a projekt útnak indítója már képtelen volt kielégíteni, és 2008-ban egy szintén veilei tőkés csoport átvette tőle a céget, és a Glass4ever nevet adta neki.
Ez a tőkés csoport két nagy dániai discolánc a "Buddy Holly" és a "Crazy Dazy" tulajdonosa is egyben. Ötletüket arra alapozták, hogy a törhetetlen üvegáru ideális lenne az éjszakai élet iparágai számára.
2008 óta a Glass4ever termékei egyértelműen bebizonyították, hogy az ötlet jó volt, és széles körben használják Európa éjszakai életében.
Nem sokkal a 2008-as fejlesztést követően egyéb szegmensek is nagy érdeklődést mutattak a termékek iránt, mint például: korházak, börtönök, gyermek- és idősgondozási területek, éttermek, kávéházak, hajók.
A Glass4ever mögött álló beruházó csoport nagyon jól konszolidált, és szerződésben áll számos egyéb céggel is. Ezek közül csak néhányat említve: CULT (népszerű dán energia ital), JUSTEAT, "MINTO".